Folytatás

Leon ingerülten nézte a Mária előtt fekvő dokumentumköteget. Papírok, pecsétek, szerződések — számára ezek csak egy újabb konfliktus jelei voltak, nem egy végleges döntésé.

— Mi ez? — kérdezte összehúzott szemöldökkel.

— Az igazság — válaszolta Mária nyugodtan. — Először teljes egészében.

Finoman maga felé tolta a dossziét. Leon kinyitotta az első oldalt, elolvasta az ügyvédi iroda nevét, majd a címet: Tulajdonjogi szerződés. Zavartan felnézett.

— Nem értem. A ház a miénk. A családé.

Mária halványan elmosolyodott.

— Nem, Leon. A ház az enyém. Csak az enyém. A házasságunk előtt vettem, a saját pénzemből. Itt vannak a papírok. Minden világosan le van írva.

Leon egyre idegesebben lapozta a dokumentumokat.

— De anya… ő időt, munkát fektetett bele… itt lakott!

— Vendégként lakott itt — javította ki Mária. — Bérleti díj nélkül. Jogok nélkül. Az én jóindulatomnak köszönhetően.

A szavak súlyosan hullottak közéjük. Leon hirtelen becsukta a dossziét.

— Ezért hívtál ügyvédet? Hogy megfenyegess minket?

— Nem fenyegetlek, Leon. Megvédem magam.

Mária felállt, az ablakhoz lépett. Odakint a város csendes volt, közömbös a drámájuk iránt. Amikor visszafordult, a hangja határozott volt.

— Évekig hagytam, hogy az anyád korlátok nélkül beleszóljon az életünkbe. Hogy elvegye a dolgaimat. Hogy döntsön helyettem. Hogy fontosabb legyen nálam. Te pedig a hallgatást választottad.

Leon végighúzta a kezét az arcán.

— Ő az anyám. Nem tudtam megállítani.

— Meg tudtad volna. Csak nem akartad.

A csend, ami követte, nyomasztó volt. Végül Leon megszólalt:

— Mit akarsz tenni?

— Tiszteletet akarok. És nyugalmat. Beszéltem az ügyvédemmel. Az anyád nem maradhat tovább ebben a házban. Ha pedig az engedélyem nélkül belép, az jogsértésnek számít.

Leon felugrott.

— Ezt nem teheted meg! Hetvenegy éves!

— Hetvenegy éves, és van saját lakása — felelte Mária higgadtan. — Nem kerül az utcára.

Másnap Greta Wolf dühösen érkezett, de Mária nem nyitott ajtót. A kaputelefonon keresztül röviden közölte a döntést. A fenyegetéseket könnyek követték, majd csend.

Az ezt követő hetekben Leon megváltozott. Próbált beszélni, javítani, ígérni. De Mária már megtette azt a lépést, amelyet nem lehetett visszavonni.

Egy reggel egy levelet és egy kulcscsomót hagyott az asztalon. A válókeresetet már benyújtották.

Amikor maga mögött becsukta az ajtót, Mária nem érzett fájdalmat. Csak megkönnyebbülést. A ház csendes volt, de először volt valóban az övé.